ZSIDÓ EMLÉKEK SÁTORALJAÚJHELYEN
Régi zsidó temető, Teitelbaum Mózes sírja
Kossuth Lajos u. – Esze Tamás u. sarok

A lezárt temető több száz éves, valószínűsíthető, hogy már a XVII. században temettek ide.

A temetőben található Teitelbaum Mózes (1759-1841) sátoraljaújhelyi csodarabbi sírja. A sír fölé emelt „OHEL” (ÖRÖK HÁZ) három sírt rejt: a híres rebbéét, feleségéét, valamint Szafrin Alexander komáromi rabbiét.
Teitelbaum Mózes 30 évig volt Sátoraljaújhely rabbija, valamint az ő nevéhez fűződik a magyarországi haszidizmus elindítása. Az általa a térségben létrehozott Jesiva (zsidó vallástudományi iskola), világszerte ismertté vált. Kívánságteljesítő csodarabbiként ismerték és számos legenda kapcsolódik gyógyításaihoz.

A Teitelbaum dinasztia által vezetett Szatmár haszid irányzat a Soá (Holokauszt) után az Egyesült Államokban szerveződött újra, és az egyik legnépesebb és legjelentősebb irányzatként tartják számon.

A temető mellett korszerű mikve (zsidó rituális fürdő), imaterem és zarándokpihenő található.

A zsidó temető bejelentkezéssel mindenki számára látogatható. Évente több ezer zarándok látogat el a temetőbe, a nagy Cádik, az „Öreg szent” sírjához.

Forrás:

  • Illyés Bence: Zempléni csodarabbik – Zempléni Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, 2021
  • www.acenter.hu
  • www.csodarabbikutja.hu